U18: Makulátlan maradt a hazai pálya

Juniorjaink a selejtezők és az alapszakasz után a rájátszás küzdelmeit is hibátlan mérleggel abszolválták, ami az otthon lejátszott mérkőzéseket illeti; Faragó Péter alakulata utolsó hazai play-off fellépésén 89-62-re verte a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia csapatát.

A sorozatban négy diadalnál járó hajdúságiak sikerszériájuk folytatásának reményében fogadták péntek délután a rájátszásban eddig öt vereséggel álló DKKA gárdáját. A mieink egyúttal a cívisvárostól való méltó búcsút is igyekeztek bebiztosítani, hiszen amennyiben nem Debrecen rendezi meg az országos döntőt, a szezonban már nem lépnek többször pályára saját közönségük előtt. Csak emlékeztetőül: a székesfehérváriak elleni találkozó előttig  Hőgye Patrikék kivétel nélkül minden látogatójukat két vállra fektették – szám szerint tizenegyet.

Hamar úgy tűnt, hogy akadémistáink számára a tizenkettedik hazai skalp megszerzése sem fog gondot okozni, ugyanis gyakorlatilag már az első negyedben közel kerültek az összecsapást övező érdemi kérdések végleges lerendezéséhez. A villámrajtot vevő Faragó-fiúk hat perc leforgása alatt húsz egységig jutottak, amire csupán egyetlen dupla érkezett válaszul a túloldalról. A szünetre még tovább nőtt a differencia, 26-6-os állásnál zárult le a nyitó felvonás.

Magabiztos előnyük birtokában viszont kissé kényelmesen indították a második etapot fiataljaink, amit a vendégek egy 12-4-es futást produkálva meg is büntettek. (30-18) A DEAC Varga Boldizsár vezényletével pörgött fel ismét üzemi hőfokra, a periódus derekára újfent húszpontosra hízott a debreceni fór. (40-20) A félidő hajrájában Barthalos András távolijai által próbálták faragni hátrányukat a Fejér-megyeiek, de Laluska Bence kettesei révén nagyságrendileg megőrizte vezetése mértékét az összességében közel ötven pontig jutó házigazda. (47-28)

A fordulást követő minutumok igazi triplazáport hoztak: utánpótlásműhelyünk növendékei közül Balázsi Ákos, Szilágyi Péter, valamint Jankó Csaba is eredményesen célzott kintről, a DKKA részéről pedig továbbra is Barthalos, illetve Denk Norbert villogott. A két játékos teljesítményére építő fehérváriak azonban hosszabb távon képtelenek voltak lépést tartani a több lábon hazaiakkal, a játékrész közepétől újfent el is kezdett nyílni az olló.  Gadus Bogdán 2+1-es akciói után az addigi legjelentősebb, harminchárom pontos különbség szerepelt a táblán – ezen Jánni Ákos kosarai kozmetikáztak valamelyest a pihenőig. (74-45)

Az utolsó szakasz nem tartogatott különösebb izgalmakat, a korábbiak fényében a DEAC győzelméhez szemernyi kétség sem férhetett. Faragó mester meccskerete minden tagjának bőven biztosított lehetőséget, amit tanítványai egytől egyig megháláltak legalább két találattal. Varga Ferencék tehát fölényesen felülkerekedve hangoltak a rájátszást befejező kulcsrangadókra, a végső sorrendről dönteni hivatott soproni, valamint pécsi vizitálásra.

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 – Dávid Kornél KA U18 89-62 (26-6, 21-22, 27-17, 15-17)
DEAC KA:
Varga F. 7/3, Hőgye 4, Laluska 13/3, Varga B. 11/3, Orosi 7.
Csere: Balázsi Á. 9/3, Jankó 8/6, Szilágyi 8/3, Gadus 6, Fekete B. 8/6, Orbán 4, Czipka 4/3.
Vezetőedző: Faragó Péter
Másodedző: Halmai Norbert