U18: Megtettük, ami tőlünk telt..

Vállalható vereséggel nyitotta, majd egy elképesztő diadallal zárta a Nemzeti Fiú Junior Bajnokság debreceni rendezésű nyolcas döntőjének második játéknapját a DEAC Kosárlabda Akadémia. Kádár Tamás csapata az esti találkozón a huszonnyolc pontos győzelmi minimumot messze túlteljesítve életben tartotta elődöntős reményeit a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ellen, azonban a csoportkör utolsó mérkőzésén a Budapesti Honvéd mégis elhappolta a továbbjutást érő pozíciót a mieink elől.

Csütörtöki, balul sikerült nyitótánca fényében nem sok jóval kecsegtetett a péntek reggeli folytatás sem a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as együttese számára, a fehér-feketékre ugyanis a bajnokság egyik favoritja, az NKA Pécs várt a csoportkör második összecsapásán. A kedvezőtlen kilátások ellenére Kádár Tamás legénysége ezúttal sokkal bátrabban kosárlabdázott a korábban látottaknál, ami az eredmény alakulásán is visszatükröződött. A döntetlennel (17-17) záruló első játékrész után viszont fokozatosan átvette az ütközet feletti irányítást a Pécs, Vladan Glavinic tanítványai a negyedik negyedre magabiztos előnyt építettek ki. (43-57) Akadémistáink az utolsó pillanatig becsülettel küzdve három pontot ugyan lefaragtak hátrányukból, de ennél többre már nem futotta erejükből, így ekkor úgy tűnt, végleg elúszhat az elődöntő.

Csakhogy a következő mérkőzésen hatalmas meglepetés született: a Dávid Kornél KA legyűrte a Budapesti Honvédot, ami azt jelentette, hogy a DEAC még bejuthat a legjobb négy közé, méghozzá egy hármas körbeverés esetén. A forgatókönyv inkább tűnt álomszerűnek, mint valóságosnak, hiszen ahhoz, hogy egyáltalán legyen miről beszélni, a hajdúságiaknak legalább huszonnyolc pontot kellett ráverniük a fővárosiak ellen parádézó DKKA-ra, majd, ha ez véletlenül megvalósul, szurkolni az NKA-nak, hogy érvényesítse a papírformát a Honvéd ellen.

Fiataljaink ugyanakkor a realitásokkal cseppet sem törődve megkísérelték abszolválni a lehetetlen küldetést. Azt már Promise Udemezue korai, hatalmas zsákolása után lehetett érezni, hogy van valami a levegőben, a hangulat pedig minden egyes cívisvárosi kosárral egyre fokozódott az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Hegedüs Brúnóék elsöprő lendülettel, ellentmondást nem tűrve rontottak neki a székesfehérváriaknak: a nagyszünetben már tizenkilenc egységnyi volt a Kádár-fiúk fórja, akik ekkorra elhitték, hogy mégis lehet keresnivalójuk. (44-25) A DEAC a második félidőben is fáradhatatlanul hengerelt, a harmincegyedik percre meg is lett az áttörést jelentő huszonnyolc-pluszos differencia. (70-41) Innen már nem volt megállás, a lefújásra nemhogy huszonnyolc, de harminckilenc pontot tettek közé Jankó Csabáék  – joggal gondolhatták tehát, hogy túl vannak a dolog nehezén.

Ám a sors a történetbe még egy csavart szőve kegyetlenül elbánt fiainkkal: a Honvéd a debreceniekéhez hasonló mértékű bravúrt végrehajtva felülmúlta a Pécset, így hiába az emberfeletti hajrá, szertefoszlottak ifistáink bajnoki éremmel kapcsolatos reményei. A csalódottság maximálisan érthető, de csüggedni nincs ok, sem idő: szombat délben már jön is az újabb megugrásra váró akadály, név szerint a Falco KC Szombathely.

Állakat fel, Urak, s harcolni tovább!

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 –NKA Pécs U18 55-66 (17-17, 11-18, 15-22, 12-9)
DEAC:
Jankó 6/6, Gadus 9, Udemezue 2, Fekete 17, Hegedüs 8.
Csere: Seszták 2, Orosi 4, Magyari 7/3, Hibján 2, Varga-, Czipka -, Debreczeni -,
Vezetőedző: Kádár Tamás
Másodedző: Nemes Péter

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 – Dávid Kornél KA U18 85-46 (26-19, 18-6, 20-16, 21-5)
DEAC:
Jankó 17/6, Gadus 6, Udemezue 21, Fekete 9, Hegedüs 15.
Csere: Seszták 4, Varga 2, Magyari 4, Hibján 2, Czipka 3/3, Orosi 2, Debreczeni.
Vezetőedző: Kádár Tamás
Másodedző: Nemes Péter