U18: Végzetesnek bizonyult a második negyed

Gyenge napot fogott ki Pethő Ákos csapata Pécsett, így oda juniorjaink idei veretlensége.

Vendégkosárral indult a forduló rangadója, Varga Ferencnek aztán a túloldalon Szita Márton válaszolt. Az ismerkedő jellegű nyitóperceket követően a Pécs tudott egylabdányinál jelentősebb differenciát kialakítani, a már a felnőtt élvonalban is lehetőséghez jutó Lukácsi Gábor triplájával hattal meglógott az NKA. (13-7) A felvonás hajrájában is javarészt a házigazda akarata érvényesült, nyolcegységnyire nőtt a távolság a narancssárga-feketék javára, de Fekete Balázs remekbeszabott hárompontosával még a kisszünet előtt szépített a DEAC. (21-16)

Mindkét fél égett a bizonyítási vágytól, ami a színvonalon is éreztette hatását, sok hibával kosárlabdáztak az együttesek. A kevésbé minőségi szakaszt két cívisvárosi villanás feledtette, Fekete második távolijára Szász-Veres Márk faulttal együtt értékesített egy duplát, amivel egyetlen pontra olvadt a debreceni deficit. (25-24) A félidőből hátralévő idő azonban maximálisan a mecsekaljaiakról szólt, a mieink Váróczy Gergő trojkáján kívül nem tudtak több találatot bevinni, míg a vér szagát megérző Rátgéber Akadémia növendékei kegyetlenül átrohantak az elbizonytalanodó hajdúságiakon. (46-27)

A fordulás után a veszett fejsze nyelébe igyekezett kapaszkodni a Pethő-legénység, ám a különbség állandósulni látszott. A harmadik periódus során leginkább Szász-Veres és Váróczy megmozdulásai szolgáltattak némi okot a bizakodásra, viszont a hátrány változatlanul tetemes maradt.  (59-43) Ifistáink az utolsó etapra mozgósították maradék erőtartalékaikat, nagyot küzdve, fáradságos munkával tíz pontra jöttek vissza (63-53), de ekkorra már elkésett a feltámadással a fehér-fekete gárda. A lefújást megelőző, jobbára már tét nélküli minutumokban ráadásul újfent kinyílt az olló, a pécsiek egy 13-2-s futással vitték be a kegyelemdöfést. U18-as alakulatunk tehát a szezonban eddig példátlan módon vereséget szenvedett, Orbán Imréék november 12-én, Szombathelyen javíthatnak majd.

NKA Pécs U18-DEAC Kosárlabda Akadémia U18 76-55 (21-16, 25-11, 13-16, 17-12)
DEAC KA:
Varga F. 12, Váróczy 6/6, Szász-Veres 19, Szilágyi P. 5/3, Szabó-Zsámba -.
Csere: Fekete B. 6/6, Csécsei 6, Kapic -, Nagy K. 1, Szilágyi K. -, Mátyus -, Balai -.
Vezetőedző: Pethő Ákos
Másodedző: Halmai Norbert

Pethő Ákos: – Sajnos a második negyedben elveszítettük a kontrollt, ott nyílt ki az olló. A záró játékrész során volt esélyünk egyszámjegyűre csökkenteni a különbséget, de nem éltünk vele. Lepattanózásban partiban voltunk, azonban túl sok labdát adtunk el, illetve a dobószázalékunk is hagyott maga után kívánnivalót. A hibáink ellenére végig volt hite a csapatnak, ami nagy pozitívum.