A Kenézy betegeinek adományoztak a DEAC kosarasai

A klub kosárlabda-szakosztályától, illetve a DEAC Kosárlabda Akadémiától nem szokatlan, hogy összefognak és segítenek a rászorultakon, így történt ez szerdán délelőtt a Kenézy Gyula Kórházban is.
A DEAC ügyvezetője, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna és Becsky István, a szakosztály vezetője, a DEAC Kosárlabda Akadémia ügyvezetője vitte ki az intézmény betegei részére szánt tíz darab rádiót, amelyet dr. Fábián Ákos, a “COVID A” intenzív osztály egységvezetője vett át. A kosarasok vezetői egyben áldott karácsonyt, reményteljesebb újévet, valamint sok erőt és kitartást kívántak a kórház munkatársainak.
– A rádió segít az izolált betegeinknek, hogy ingereket kapjanak a külvilág felől. Ez egyrészt csökkenti az ágyhoz kötöttségből eredő unalmat, másrészt segít megőrizni a szellemi frissességüket, tájékozottságukat, így jobban be tudjuk őket vonni a gyógyító munkába, hamarabb lábra állnak – fogalmazott dr. Fábián Ákos.
– A kosárlabda-szakosztályunk, illetve az akadémiánk szervezésében jött létre az adományozás, és a kórház is jelezte, hogy ez praktikus ajándék lenne a betegek számára – ezt már Lócziné Kovács Mariannától tudtuk meg. – Szerettünk volna a rádiókkal egy kicsit ünnepibbé tenni azoknak a napjait, akik nem lehetnek a szeretteikkel. Örömmel szereztük be a készülékeket, melyet a forgalmazó üzlet – részt kívánván venni a segítségben – kedvezményesen bocsátott rendelkezésünkre. Szeretettel adtuk át az adományt, mert sokat gondolunk rájuk, és együtt érzünk az ápoltakkal – mondta az ügyvezető. Szatmári Júlia Lili, ötödéves orvostanhallgató, aki a Kenézyben önkéntesként dolgozik hozzátette: – A Debreceni Egyetem, Kenézy Gyula Egyetemi Kórház COVID intenzív osztályain nem ritka a két-három hétig tartó terápia. Az itt fekvő, súlyos állapotú betegeknek a látogatási tilalom, a teljes elszigeteltség miatt kevés lehetőségük van érintkezni a külvilággal. A rádió hallgatással szeretnénk javítani hangulatukat, enyhíteni szorongásukat és csökkenteni az elszigeteltség érzését a gyógyulásuk legfontosabb szakaszaiban. Nem csak a testüket, de a lelküket is gyógyítani, hogy aztán mihamarabb, újult erővel kerüljenek ki a klinika falai közül és találkozhassanak szeretteikkel, egy nehéz, embert próbáló időszak után.