Az aranyéremért harcolnak az U20-asok

Féléves értékelő sorozatunk terítékére ezúttal a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as gárdája került. Jesper Gustavsson és Léránt Gábor alakulata remekül szerepelt az idény első felében, azonban a trénerek szerint fiaik még nem érték el teljesítőképességük határait.

Legidősebb akadémistáink szeptember eleje óta kétfrontos háborút vívnak, hiszen a korosztályos élvonal mellett az NBI/B zöld csoportjában is helyt kell állniuk. A sorozatos betegségek és sérülések ellenére az U20-as pontvadászat küzdelmei eddig jól alakultak Neuwirth Bencéék számára, tizenegy győzelem mellett három vereség szerepel a nevük mellett, ami jelenleg a tabella második helyére elég. A hajdúságiak svéd mestere, Jesper Gustavsson szerint amennyiben sikeres lesz az év végi formaidőzítés, harcban lehetnek a végső győzelemért.

– A szezon első fele tele volt hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, meg kellett tanulnunk alkalmazkodni egymáshoz, valamint a vírushelyzet okozta nehézségekhez. Ugyan akadtak problémáink, mégis úgy gondolom, hogy csapatként sokat léptünk előre augusztushoz képest, még akkor is, ha nagyon ritkán tudtunk teljes kerettel készülni. Véleményem szerint U20-as együttesünk bajnokesélyes, azonban még nem merítettük ki teljes mértékben a gárdában rejlő potenciált. Az viszont egyértelmű, hogy egy csónakban evezünk, és mindnyájan ugyanazt a célt akarjuk elérni. Szeretném, ha az év végére egyeznének az elvárásaim és a teljesítményünk, és a legjobb arcunkat fogjuk tudni előhúzni a bajnoki véghajrában – nyilatkozta a skandináv szakember.

Gustavsson segítője, Léránt Gábor kiemelte az ifisták pédamutató hozzáállását, valamint azt is hozzátette, hogy az eredményes bajnoki szereplés mellett szeretnének egyre több játékost delegálni a felnőttek közé.

– A srácok nagyon jó alapképzésben részesültek gyermekkoruktól kezdve Debrecenben, Jesperrel már az első héten megállapítottuk, hogy a játékosaink egyéni technikai képességei országszinten is az elitbe tartoznak. Védekezésben azonban akadtak hiányosságok, így a tréningeken jelentős részben erre a területre koncentráltunk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen napról napra rengeteg áldozatot kénytelenek hozni a kiszámíthatatlan helyzet miatt, ez pedig azt mutatja, hogy megvan bennük a kellő alázat a játék iránt. Továbbá köszönettel tartozunk az Akadémiának is, hiszen rendkívül profi körülmények között dolgozhatunk. Ami a céljainkat illeti, szeretnénk az U20-as bajnokság legjobb négy csapata közé kerülni, és harcban lenni az aranyéremért. Ennél még fontosabb, hogy minél több kosarasunk mutatkozhasson be a felnőtt élvonalban – foglalta össze gondolatait a Pápáról érkezett másodedző.

Balázsi Somáék legközelebb január 5-én, a Kaposvári KK ellen lépnek pályára az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.