DEAC-sikerrel zárult a tűzpárbaj

Ahogyan arra számítani lehetett, küzdelmes és színvonalas mérkőzést vívott egymással a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata és a Kaposvári KK, mely előbbi 90-87-es győzelmével zárult a korosztályos élvonal szerdai játéknapján. A somogyiak az összecsapás folyamán többször is ráijesztettek a házigazdákra, a lefújás pillanatában mégis a jobban koncentráló hajdúsági együttes örülhetett.

A debreceni csapatot vezetőedzője távollétében ezúttal Léránt Gábor irányította, aki a Pollák-Sólyom-Neuwirth-Kalassai-Czermann kezdőötöst küldte csatába.  A találkozót a vendégek kezdték jobban, Eric Cohill vezetésével gyorsan kilencpontos előnyre tett szert a Kaposvár. (6-15) A fehér-feketék a negyed végére ledolgozták hátrányukat, ebben jelentős szerepet vállalt Jambal Batbataar, aki először egy sima triplával, majd az utolsó másodpercben egy félpályás palánkossal jelentkezett be, melynek eredményeképpen fordítani tudtak a cívisvárosiak. (21-20)

A második etap Neuwirth Bence remeklésével indult, egy hármas mellett egy 2+1-es akciót is magára vállalt, így négy egységre hízott a különbség. (26-22) Nem állt azonban sokáig jobban a DEAC, egy 9-0-s futással hamar visszavették a vezetést Puska Bencéék. (26-31) A félidő végén aztán előlépett Kalassai Martin, zsinórban szerzett hét pontjának köszönhetően így mégis a hazaiak neve mellett szerepelt nagyobb szám a nagyszünetben. (46-42)

A térfélcserét követően mintha az öltözőben ragadtak volna Asszúék, a Kaposvár pedig egy 13-2-vel használta ki enerváltan játszó fiataljaink rövidzárlatát. (48-55) Neuwirth és Sólyom találatai lendítették át a holtponton az akadémistákat, a huszonötödik percben ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. (55-55) A periódus vége a mieink szájíze szerint alakult, a zárónegyedre hárompontos fórral fordulhattak rá Czermann Patrikék. (68-65)

A végjáték rendkívül kiélezett küzdelmet, és eszeveszett kosáresőt hozott. Debreceni részről Pollák Balázs és Neuwirth Bence, míg a kék-fehéreknél Fehér Benjámin és Puska Bence kezei bizonyultak bombabiztosnak. A finisbe plusz hattal érkezett meg Léránt Gábor legénysége, (86-80) és ugyan a fentebb említett Fehér révén még egyszer felzárkóztak a somogyiak, a párosok különmeccsét, valamint a teljes ütközetet is a DEAC nyerte meg.

DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – Kaposvári KK U20 90- 87 (21-20, 25-22, 22-23, 22-22)

DEAC KA U20: Pollák 25/9, Sólyom 8, Neuwirth 27/18, Kalassai 13/9, Czermann 3.
Csere:
Batbataar 6/6, Nemes 1, Somi.
Vezetőedző:
Léránt Gábor

Léránt Gábor: – Meglátásom szerint az év eddigi legkeményebb mérkőzését vívtuk. Magasembereink hiányában kénytelenek voltunk ismételten alacsony szerkezettel pályára lépni. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen borzasztóan kemény csatában múltunk felül egy kiváló erőkből álló kaposvári együttest.