“Ez mérföldkő az életemben”

A tizennyolc esztendős bedobó, Neuwirth Bence első felnőtt meccsén kezdőként szerepelt.

Az OSE Lions ellen vívott bajnokit a DEAC férfi kosárcsapata vasárnap este az Oláh Gábor utcán. A házigazdák sok hiányzójukat voltak kénytelenek nélkülözni, ezért több újonc is helyet kapott a keretben. Egyikük, a 18 éves Neuwirth Bence a kezdőötösben léphetett pályára, s ért el kilenc pontot, két triplával!
Nem is kezdhettük volna mással a beszélgetést, mint a gratulációval.
– Köszönöm a csapat nevében az elismerést. Természetesen egészen más a ritmusa egy felnőtt bajnoki összecsapásnak, mint amit eddig az utánpótlás mérkőzéseken tapasztalhattam. Nagyon örültem, hogy bizalmat szavaztak az OSE ellen, igyekeztem minél jobban élni ezzel. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam mostanában a felnőtt gárda közelébe kerülnöm – fogalmazott a játékos, akit a megbízott vezetőedző, Andjelko Mandics is megdicsért a találkozó után.
– Elmondta, természetesen voltak olyan szituációk, amelyeket másképpen kellett volna megoldanom, s hogyan lehetne jobb a teljesítményem. Emellett biztatott, és ez nagyon jóleső volt számomra- mondta a bedobó, aki 11 éve, első osztályos tanulóként kezdett el kosarazni.

 

– Egyik barátom invitált, hogy próbáljam ki a sportágat. Előtte úsztam, ám az túl monoton volt a számomra, ezért annyira nem kedveltem. Sportolni viszont mindenképpen akartam valamit. Az első kosaras foglalkozásokon még eléggé ügyetlen voltam a labdával, de nem lankadt a lelkesedésem. Kitartóan jártam a tréningekre, és ez egyre jobban gyümölcsözött – emlékezett vissza Neuwirth Bence, aki a közel jövőbeni terveiről így beszélt:

– Az a célom, hogy minél több, a csapat számára hasznos játékpercet töltsek el a felnőttek között. A vasárnapi meccs fontos mérföldkő számomra, és bízom benne, egyre többször kapok majd bizalmat az első csapatnál.