Ki kicsoda? – Léránt Gábor

Legújabb rovatunkban a DEAC Kosárlabda Akadémia megújult stábjának edzői gárdáját vesszük górcső alá. Első interjúalanyunk az U20-as együttes vezetőedzője, a svéd Jesper Gustavsson volt, ezúttal pedig segítőjét, Léránt Gábort mutatjuk be.

Pápáról érkeztem Debrecenbe, ott születtem és kezdtem el kosarazni 14 éves koromban – nyilatkozta a 33 esztendős szakember. – Később játszottam a pápai NB I. B-s csapatban, s bár játékosként nem vittem túl sokra, a sportág szeretete annál nagyobb volt bennem, így az edzői pályára léptem. Szombathelyen végeztem BSc alapszakon testnevelő-kosárlabda szakedzőként, idén pedig sikerrel vettem az akadályt a Testnevelési Egyetem mesterképzésén – fogalmazott az U20-as gárda másodedzője.

Arra is kíváncsiak voltunk, miként került a DEAC Kosárlabda Akadémiára, és mi volt számára vonzó a cívisvárosi intézményben.

Pont akkor készítettem a diplomamunkámat, amikor megláttam az akadémia honlapján az álláshirdetést, ám addigra már lejárt a jelentkezési határidő. Ennek ellenére megkérdeztem, hogy jelentkezhetek-e utólag, és igen volt a válasz. Berényi Sándor hívott telefonon, elküldtem az önéletrajzomat, illetve a szakmai anyagaimat. Sándor múltját ismertem, tisztában voltam vele, hogy nagyon precíz és jó szakember. Tudtam, hogy profi körülmények közé kerülök, illetve a többi edző munkásságáról is halottam már, noha személyesen nem ismertem őket. Az is vonzott, hogy több külföldi edző dolgozik az akadémián, nekem pedig célom, hogy minél többféle módszert ismerjek meg – mondta Léránt Gábor, aki szeretné folyamatosan képezni magát, és minél hatékonyabban átadni tudását a tanítványainak.