Küzdelmes évnyitó vár az U20-asokra

Az újév első találkozóján a Kaposvári KK együttesével ütközik meg a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as gárdája kedd délután, 15 órakor  az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Kiváló formában fejezte be a 2020-as esztendőt Jesper Gustavsson legénysége: Ságodi Róberték immáron négy mérkőzés óta nem találnak legyőzőre. Remek sorozatukat a tabella negyedik helyén álló Kaposvár ellen bővítenék ötmeccsesre ifistánk, azonban ez egyáltalán nem bizonyul egyszerű küldetésnek.  A somogyiak ugyanis a legutóbbi négy alkalommal szintén győztesen hagyták el a játékteret, az előző fordulóban ráadásul az otthon mindaddig hibátlan Falco KC Szombathely hazai veretlenségét vették el Rédei Péterék. Egy szép széria tehát mindenképpen megszakad kedd délután. Arról, hogy ez ne a debrecenieké legyen, a vádlisérüléséből felépülő csapatkapitány, Balázsi Soma is tehet majd. Bedobónk elmondta, szeretné hasznos játékkal segíteni övéit 2021 első összecsapásán.

– Egy rendkívül veszélyes kaposvári együttest fogunk vendégül látni, ennek ékes bizonyítéka a Szombathely elleni sikerük. Semmiképp sem vehetjük félvállról őket, de mivel a bajnoki cím megszerzése a célunk, hazai pályán csak a győzelem az elfogadható eredmény. Jó előjel, hogy folyamatosan térnek vissza sérültjeink és betegeink, szerencsére már magam is a rehabilitáció legvégén járok. Reményeim szerint hozzá fogok tudok tenni a csapatjátékhoz, és közös erővel a magunk javára tudjuk billenteni a mérleg nyelvét – nyilatkozta október hónap legjobb akadémistája.

Az összecsapást YouTube-csatornánkon élőképpel sugározzuk.