Törleszthetnek a Szegednek az U20-asok

Az SZTE-Szedeák együttesét fogadja a DEAC Kosárlabda Akadémia csapata az U20-as bajnokság 22. fordulójában. Jesper Gustavsson és Léránt Gábor tanítványai hazai környezetben vághatnak vissza az ősszel elszenvedett, egypontos vereségükért.

A két gárda októberi találkozója óriási izgalmakat hozott: az utolsó percre fordulva kettővel még a mieink vezettek, azonban a lefújás pillanatában mégis Polányi Kristófék örülhettek. Az egylabdás vereségek mindig fájók, annak fényében pedig pláne, hogy a tiszaparti fiaskó U20-asaink addigi hibátlan szériájának vetett véget. Érthető módon fűti is a revansvágy a debreceni ifjakat, melyre jó esélyük kínálkozik  szombat délután.

A Szedeák jelenleg a tabella hetedik helyén áll, előző tíz idegenbeli meccséből pedig hetet elveszített. Igaz, legutóbbi vendégszereplésük alkalmával jelesre vizsgáztak Botka Botondék, Kecskemétről kiütéses, 114-48-as győzelemmel térhettek haza. Ami a DEAC-ot illeti, a soproni botlás a listavezető státusz elvesztésébe került, így ez is extra motivációt szolgáltathat a hajdúságiak számára.

A cívisvárosiak hátvédje, Sólyom Bence a védőlepattanók megszerzésében, és a hatékony tranzíciós játékban látja a visszavágás lehetőségét.

– Mindenképpen revansot szeretnénk venni a szegedieken, hiszen legutóbb a végjátékban buktunk el ellenük. Véleményem szerint, amennyiben saját palánkunk alatt be tudjuk gyűjteni a lepattanókat, és tudunk azokból indulni, meglehet a két pont – nyilatkozta akadémiánk növendéke.

A 16 órakor kezdődő összecsapást YouTube-csatornánkon élőben közvetítjük.