U20: A fordulás után döntöttük el

Akadémistáink Körmenden léptek parkettre szombat délután, ahol jól váltottak ritmust a második félidőben így újabb idegenbeli győzelemmel gazdagodtak a korosztályos bajnokság 23.fordulójában.

Az elmúlt bajnokin Darko Ivanovics és Nemes Péter fiai esélyeshez méltón érvényesítették a papírformát Szegeden és négy körrel az alapszakasz vége előtt garantált helyet szereztek maguknak az országos döntőbe. Akadémistáink Körmendre is győzelmi reményekkel utaztak, ahol igyekeztek a kezdettől fogva diktálni a tempót, Hegedüs Brúnóék fokozatosan növelték előnyüket mely tíz perc játék után hét pontra kúszott. (12-19) A folytatásban is hasonló intenzitással léptek parkettre a debreceniek, azonban a Körmend is felvette a találkozó ritmusát és Takács vezetésével egy labdányira faragták hátrányukat a nagyszünetre a lendületes játékrész során. (33-36)

A fordulás után igyekezett ritmust váltani a DEAC, ami többek között Kovács és Hibján jól ütemezett tripláival sikerült is, így a mindent eldöntő felvonás előtt ismét a mérkőzés eleji hét pontos hajdúsági-előny állt a körmendi sportcsarnok tábláján. (50-57) Az utolsó tíz perc elején jókor jöttek Turán és Várszegi triplái, hisz a vasiak deficite kezdett elillanni a gyors elfutásaik következtében, majd Neuwirth is betalált távolról, ezzel némi nyugalomra intő tíz pontos előnyre tettek szert a fehér-feketék. (61-71) A véghajrában Kovács tekintélyes zsákolásával tudatta győzelmi szándékait a Debrecen, majd Neuwirth újabb hármasával mondhatni el is dőlt a találkozó, a Körmendnek még némi kozmetikázásra futotta a dudaszó előtt Nagy révén, azonban a cívisvárosi diadalt ez már nem veszélyeztette. (75-86)

NB I. A csoport, Fiú U20 – 23. forduló

EGIS Körmend U20 – DEAC KA U20 75-86 (12-19, 21-17, 17-21, 25-29)

DEAC: Kenéz 13, Hegedüs 13, Czermann 2, Hibján 5/3, Kovács 23/3, csere: Neuwirth 11/9, Turán 6/6, Várszegi 9/6, Bankó 2, Magyari 2, Tóth -, Horváth -.

Vezetőedző: Darko Ivanovics

Másodedző: Nemes Péter