U20: A Kaposvár érkezik

Elmaradt mérkőzést pótol vasárnap délután a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata: Horváth Imre tanítványai a Kaposvári KK gárdáját fogadják 16 órakor, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

A 2021-22-es bajnoki kiírás érdemi része sajnálatos módon idejekorán véget ért húsz év alatti akadémistáink számára, akik már semmiképpen nem harcolhatják ki az országos döntős szereplést. Ezzel együtt a fehér-fekete ifjak nyilvánvalóan szeretnék a körülményekhez képest a lehető legjobb szájízzel lezárni az alapszakasz küzdelmeit, ehhez viszont jelentős formajavulásra lesz szükségük a hátralévő négy forduló során. A hajdúságiak az előző öt körben ugyanis csak egyszer tudtak nyerni, legutóbb a listavezető Körmend pályáján maradtak alul, számottevő különbséggel. Czermann Patrikék ezúttal sem számíthatnak pofonegyszerű diadalmenetre, hiszen soron következő vendégük, a Kaposvári KK még javában harcban áll a finálét érő pozíciók egyikéért.

A somogyi alakulat pillanatnyilag a tabella negyedik fokán tanyázik, így Szőke Balázs fiai jelen állás szerint kvalifikálnák magukat a szezonvégi nagy megmérettetésre. Helyük azonban korántsem biztos: közvetlen üldözőjüket, a Kecskemétet például csak egy sikerrel előzik meg, de akár a tizennégy győzelmet számláló Alba Fehérvár is veszélyeztetheti döntőbe kerülésüket. A „Delfinek” sorsolása ráadásul semmiképpen sem nevezhető kegyesnek, a kék-fehérek a végelszámolás előtt még a pontvadászat két élcsapatával, a Szolnokkal és a Körmenddel is összecsapnak majd – egy esetleges debreceni botlás tehát végzetes következményekkel is járhat a KKK szempontjából.

A felek őszi randevúján a kék-fehérek bizonyultak jobbnak, (85-69) a harmincnégy egységig jutó Paár Márk játékára képtelenek voltak ellenszert találni Kiss Kolosék. Igaz, Paár-ral nem csak a mieinknek gyűlt meg a bajuk; a tehetséges kaposvári kosaras a pontátlag és a VAL-mutató tekintetében is vezeti az egyéni ranglistát, limitálására a Horváth-legénységnek bizonyosan extra energiákat kell majd fordítania.

Az ütközetet szokás szerint élőben sugározzuk YouTube-csatornánkon, a végeredményről pedig természetesen beszámolunk honlapunkon.