U20: A második félidőben lépett meg a Falco

Tizenhét pontos, 84-67-es vereséget szenvedett a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata Szombathelyen, a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság huszonötödik fordulójában. Horváth Imre legénysége húsz percen keresztül egyenrangú partnere volt a vasi alakulatnak, azonban a fordulás után a hazaiak fokozatot váltottak, és eldöntötték a mérkőzést.

Ahogyan arra számítani lehetett, nehezen indult a szombathelyi összecsapás a mieink számára, a házigazdák egy 9-3-as futással demonstrálták, hogy a biztos döntős részvétel ellenére ezúttal is győzelmi szándékkal léptek parkettre. Hamarosan azonban a debreceniek is magukhoz tértek, és az első negyed derekán Hegedüs Brúnó triplájával átvették a vezetést. (11-12) A játékrész hátralévő részében is a DEAC diktálta a tempót, így két pontos vendégfórral ért véget a nyitó felvonás. (19-21)

A folytatásban Szívós Patrik és Kiss Kolos találatai révén tovább nőtt a debreceni előny, melyet a Falco csupán a félidő hajrájára tudott eltűntetni. Gosztom Bálint közelijével a tizennyolcadik percben már újfent a hazaiak álltak kedvezőbb pozícióban, melyet, ha szűken is, de sikerült megtartaniuk a nagyszünetig. (38-37)

A hajdúságiak a térfélcserét követően sem hagyták magukat leszakítani, Szívós kosarával 46-46-nál utolérte riválisát a cívisvárosi alakulat. A harmadik etap második felében aztán a sárga-feketék ifjú tehetsége, Sövegjártó Ábel vette hátára övéit, kinek vezényletével a „Sólymok” lélegzetvételnyi különbséget építettek ki az utolsó tíz minutumra fordulva. (64-55)

A végjáték során egyre jobban kinyílt az olló a felek között, a vendéglátók a továbbra is remeklő Sövegjártó és Takács Zsolt eredményességére építve fokozatosan felőrölték a DEAC ellenállását. A lefújás pillanatában tizenhét egységnyi differencia szerepelt az eredményjelzőn, ami a találkozó összképét tekintve talán némileg túlzó, de a Falco-siker megérdemeltségéhez nem férhetett kétség. Fiaink március 26-án, a Kecskemét ellen fejezik be az alapszakasz küzdelmeit, immáron hazai környezetben, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Falco Volvo Alpok Autó Szombathely U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20 84-67 (19-21, 19-16, 26-18, 20-12)

DEAC KA: Kiss 17, Szívós 11/6, Batbaatar 5, Tóth 2, Czermann 8/3.
Csere: Gadus 8, Debreczeni -, Fülep 5/3, Hegedüs 11/3, Magyari.
Vezetőedző: Horváth Imre
Másodedző: Léránt Gábor