U20: Akár a második helyre is feltörhetnek akadémistáink

Darko Ivanovics és Nemes Péter alakulata megelőzheti a Budapesti Honvédot a tabellán, ám ehhez legalább tizenöt pontos sikerre lenne szüksége a makulátlan hazai mérleggel rendelkező fővárosi rivális otthonában.

A mieink a bajnokság előző körében a vártnál nehezebben ugyan, de legyűrték az Alba Fehérvár együttesét – ezáltal biztossá vált, hogy Neuwirth Bencéék a legrosszabb esetben is a dobogón zárják az alapszakaszt. A fehér-fekete ifjak az országos döntőig hátralévő két körben akár még egy pozíciót javíthatnak is, ehhez viszont mindenképpen meg kell nyerniük a huszonötödik forduló rangadóját, a második helyen tanyázó Budapesti Honvéd elleni idegenbeli találkozót.

Mivel a fehér-feketék az Oláh Gábor utcai odavágót tizennégy pontos különbséggel veszítették el, az azonnali cseréhez pénteken minimum tizenöttel kellene nyerniük. Ebben az esetben az utolsó, Kaposvár elleni összecsapásra a saját kezükbe kerülne a debreceniek sorsa, így a somogyiak felülmúlásával az Olaj-Honvéd ütközet végeredményétől függetlenül megszereznék a reguláris szakasz ezüstérmét. Ez nyilvánvalóan akkor is igaz, ha mindkét gárda kikap a zárókörben, aminek azonban kevés a realitása.

A hajdúságiaknak akkor is marad sanszuk feljebb lépni a táblázaton, ha a diadal összejön, de az áhított különbség nem – ezen forgatókönyv alapján a keresztjátékot érő, ötödik helyét bebetonozni igyekvő Szolnok tehet szívességet Várszegi Ádáméknak a piros-fehérek megfricskázásával – miközben természetesen a cívisvárosiaknak ugyanúgy verniük kellene a Kaposvárt.

Ha a DEAC – mint eddig mind a tizenkét odalátogató – vereséget szenved a Ludovika Arénában, marad harmadik, ellenfele pedig a Piros-csoport másodikja lesz az egyenes kieséses rendszerben lebonyolításra kerülő fináléban.

A tét tehát nem kicsi; aki teheti, látogasson ki, és buzdítsa a helyszínen Darko Ivanovics és Nemes Péter fiait a 16 órakor kezdődő csúcsderbin.