U20: Az Alba érkezik szombaton

Darko Ivanovics és Nemes Péter sorozatban négy sikernél tartó együttesének a már tét nélkül játszó fehérváriak ellen is nyernie kell ahhoz, hogy az alapszakaszból hátralévő körökben reális esélye legyen feljebb lépni a tabellán.

Körmenden megszerezte zsinórban negyedik, egyúttal szezonbeli tizenkilencedik győzelmét akadémiánk U20-as gárdája. A fehér-fekete ifjak pozíciója az országos döntőben már több forduló óta biztos, az alapszakasz végi helyezésük ellenben még kérdéses.

A legrosszabb forgatókönyv szerint még negyedikek is lehetnek Várszegi Ádámék, ám ehhez mind a három hátralévő találkozójukon veszíteniük kellene, míg a Sopronnak mindhármat behúzni – ezek közül utóbbi abszolút megtörténhet, előbbi viszont kevésbé tűnik valószínűnek. A legjobb eshetőség alapján ifistáink még a jelenlegi listavezető Falco-t is megelőzhetik, ám ez inkább csak matematikai sansz, a sorsolásra pillantva a tizenhatos sikerszériát produkáló szombathelyiek alapszakaszelsősége nem igazán forog veszélyben. Reálisan tehát harmadikként, avagy az események kedvező alakulása esetén másodikként fejezheti be a reguláris szezont Darko Ivanovics és Nemes Péter legénysége.

Pillanatnyilag a Budapesti Honvéd egy diadallal előzi meg a hajdúságiakat, a két gárda viszont a következő körben még megütközik egymással a fővárosban. Feltehetőleg a piros-fehéreknek nem fog gondot okozni szombati vizitálásuk a sereghajtó Nyíregyháza otthonában, így nincs mese, a DEAC-nak is felül kell kerekednie az Alba Fehérváron annak érdekében, hogy egy héttel később legyen esélye a saját kezébe vennie sorsát. A Honvéd-derbivel, és az esetleges helycseréhez szükséges összetevőkkel természetesen később bővebben is foglalkozunk, azonban mindenekelőtt a székesfehérváriak két ütközt

A Fejér-megyeiek 7-16-os mutatójukból kifolyólag nem érhetnek oda a keresztjátékra sem, így számukra bizonyosan lezárulnak a bajnoki küzdelmek az alapszakasz végével. A nyomás nélkül pályára lépő ellenfél különösen veszélyes lehet, még akkor is, ha formája nem ezt igazolja, ugyanis a kék-fehérek legutóbbi tizenegy fellépésükből kilencet elveszítettek. A felek odavágóján fölényes, 97-63-as cívisvárosi győzelem született, de arra az őszi összecsapás kiegyenlített első húsz perce is rámutat, hogy nem szabad félvállról venni Kertész Dániel fiait.

Feldobás 15 órakor az Oláh Gábor utcán, YouTube-csatornánkon szokás szerint élő közvetítéssel jelentkezünk.