U20: Csak megszorítani tudtuk a címvédőt

Elszenvedte első hazai vereségét a DEAC Kosárlabda Akadémia csapata az U20-as bajnokság idei kiírásában. Horváth Imre együttese nagy harcra kényszerítette a regnáló bajnok Egis Körmendet, azonban a vasiak második negyedben szerzett előnye kitartott a lefújásig.

Sokáig nem találtak fogást egymáson a felek a forduló rangadóján, először a hazaiak jutottak lélegzetvételnyi előnyhöz Kovács Ákos duplái révén. (8-4) Takács Kristóf és Balogh Máté kosarait követően néhány rövid pillanatra fordítani tudtak a piros-feketék a játékrész derekán, de Kovács Ákos újabb pontjai ismét a DEAC-ot juttatták vezetéshez. Kenéz Csaba triplájával egyenlített a Körmend, majd egy gyors gólváltás következett, 15-15-ös állásnál ért véget az első negyed.

A folytatásban beindultak a híresen vajkezű vasi dobók, egy 13-2-es szériával kétszámjegyű különbség alakult ki a vendégek javára. (18-28) Kiss Kolos villanásai valamelyest megtörték a negatív sorozatot, de hátvédünk egymaga képtelen volt megoldást szolgáltatni a hajdúságiak problémáira, melyek elsősorban a védekezésben gyökereztek. A nagyszünetben tizenegy egységnyi Körmend-fórt mutatott az eredményjelző. (27-38)

A fordulás után is a címvédő akarata érvényesült, a huszonkettedik percben már tizenhattal vezettek Kiss Mátyásék. (28-44) A mieink mestere, Horváth Imre tudta, hogy ezen a ponton akár végleg eldőlhet a mérkőzés, ezért egy időkéréssel megpróbálta felrázni fiait. Az ébresztő jellegű fejmosás szép lassan megtette hatását, nyolc pontra olvadt a cívisvárosiak hátránya a zárónegyed előtt. (43-51)

A végjátékra alaposan felhevült a csata, a cívisvárosiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak a meccsben maradásért. Balázsi Soma jó kapitány módjára feltüzelte társait, törekvései pedig célt értek: a harmincnegyedik minutumra újra nyílt lett az ütközet. (55-58) A kedélyeket a körmendi Takács hármasa hűtötte le ideiglenesen, de Balázsi erre is válaszolni tudott. Sajnos ennél közelebb már nem került riválisához csapatunk, a felzárkózás felemésztette akadémistáink energiáit. Az Egis Körmend így továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot, míg a DEAC a tabella nyolcadik helyére csúszott vissza.

DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – Egis Körmend U20 63-72 (15-15, 12-23, 16-13, 20-21)
DEAC KA: Kiss 11, Kurucz 6/6, Neuwirth 4, Kovács 23/3, Tóth 1.
Csere: Balázsi 7/6, Czermann 11, Szívós, Madar Krisztián, Madar Kristóf.
Vezetőedző: Horváth Imre
Másodedző: Léránt Gábor

Horváth Imre: – Nem kezdtünk rosszul, aztán amikor a Körmend elkapta a fonalat sokféle szerkezettel próbálkoztunk, hogy kizökkentsük őket, többnyire sikertelenül. A vendégek agresszív védekezésével szemben nem találtuk meg azokat a helyzeteket, amelyekből eredményesek tudunk lenni. A negyedik negyedben volt esélyünk fordítani, de ellenfelünk lélektanilag a legfájóbb pillanatokban egy-egy találattal szétzúzta reményeinket.