U20: Értékes diadallal kerültünk vissza az élmezőnybe
U20-as együttesünk a vártnál magabiztosabban, tizenhat pontos különbséggel verte idegenben a mindeddig hibátlan Szolnoki Olajbányász együttesét kedd délután, így Darko Ivanovic és Andjelko Mandics tanítványai múlt hétvégi botlásukat feledtetve máris visszaugrottak a tabella második fokára.
A találkozó Sebők András és Neuwirth Bence tűzpárbajával vette kezdetét; előbbi három távolit hintett be az első negyed során, míg utóbbi tíz egységig jutott. Hamarosan megérkezett az erősítés is mindkét oldalon, Sebőknek Vincze Roland és Abraham Arabo, Neuwirthnak pedig Várszegi Ádám nyújtott segítő kezet a kosarak gyártásában. Tíz perc játékot követően a két gárda közül a hazaiaknak sikerült egy ponttal többet termelniük. (18-17)
A folytatásban azonban gyorsan megváltozott a helyzet, Hőgye Patrik találatai révén fordított, és néggyel meglépett a DEAC. (22-26) Ekkor még két Arabo-duplával kiegyenlített a piros-fekete alakulat, de a félidő hajrájában esett tíz debreceni pontra csak néggyel tudtak válaszolni a Mándoki-fiúk, így 36-30-as vendég vezetéssel zárult le a második periódus.
A harmadik etap elején triplazáport zúdítottak ellenfelükre akadémistáink, Magyari Kristóf, Kiss Kolos és Várszegi Ádám is eredményesen célzott kintről, ezzel kétszámjegyűre hízott a differencia. (34-45) A játékrész közepére felocsúdó Tisza-partiak ebben az időszakban főként büntetőből igyekeztek faragni hátrányukat – a játékrészt végül döntetlenre is mentették – de ettől még az utolsó felvonásnak a cívisvárosiak vághattak neki kedvezőbb pozícióból. (46-52)
A negyedik negyedben aztán újfent állva hagyták riválisukat a hajdúsági ifisták, 13-1-es futásuk viszont ezúttal már sorsdöntőnek bizonyult. Némi meglepetésre a rangadó hajrájára nem is jutott izgalom, a fehér-feketék összességében megérdemelten fosztották meg veretlenségétől az Olajbányászt, és foglalták vissza a táblázat második helyét.
Szolnoki Olajbányász U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20 54-70 (18-17, 12-19, 16-16, 8-18)
DEAC KA: Kiss 3/3, Neuwirth 23/9, Várszegi 13/9, Magyari 7/6, Czermann 4.
Csere: Ságodi 5/3, Hőgye 13/9, Hegedüs 2, Hibján –, Fekete -, Tóth L. -.
Vezetőedző: Darko Ivanovic
Másodedző: Andjelko Mandics