U20: Fordulatos mérkőzésen hosszabbításos vereség

Ugyan a rendes játékidő zömében a mieink vezettek, a negyedik negyed utolsó pillanataiban mégis Várszegi Ádámnak kellett hosszabbításra menteni a Zalaegerszeg elleni találkozót. A túlóra a hazaiaknak sikerült jobban, így megszakadt akadémistáink három mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata.

Kétségtelenül a zalaiak kapták el jobban az összecsapás rajtját, két perc elteltével 8-2-es hazai fórt mutatott az eredményjelző. Fiataljainkat Ságodi Róbert és Neuwirth Bence távolija lendítette játékba, a felvonás közepére két pontra zárkózott a DEAC. (16-14) A kék-fehérek Simó Bence és Csuti Kornél találataival tartották előnyüket, a debreceniek viszont még a pihenő előtt fordítani tudtak, köszönhetően egy 6-0-s szakasznak. (21-22) A folytatásban ritmust váltottak a cívisvárosiak, Várszegi Ádám is behintett egy triplát, míg Hegedüs Brúnó a palánk alatt remekelt. A félidő derekára kétszámjegyűre nőtt a hajdúsági vezetés (26-39), ám a nagyszünetre mégis lefelezte hátrányát az egerszegi gárda. (32-39)

Az öltözőből ismét a Zete tért vissza energikusabban a parkettre, egy 9-2-es futással ki is egyenlítettek Szalay Domonkosék. (41-41) Ifistáink szekerét a továbbra is effektíven kosárlabdázó Hegedüs-Várszegi páros húzta ki a gödörből, majd Neuwirth hármasával újfent lerázták riválisukat Darko Ivanovic és Andjelko Mandics tanítványai. (51-58) De csak ideiglenesen, mivel a periódus végén a dunántúliak két duplával egylabdányira faragták a különbséget. (55-58)

A záró játékrészt egy 6-0-s etappal indították, így kilenccel megléptek a fehér-feketék. (55-64) Ezen a ponton azonban befagytak a vendégek gólcsapjai, a rövidzárlatot pedig a ZTE maradéktalanul ki is használta, és a hajrában magához ragadta az irányítást. Percekkel a lefújás előtt többször is úgy tűnt, hogy elúszhat a csata, de Várszegi két kulcsfontosságú pillanatban is megmentette a DEAC-ot: először öt pontos deficitnél egy kulcsfontosságú hárompontossal visszahozta a meccsbe csapatát, majd az utolsó másodpercekben egy újabb bombával a hosszabbítást is kiharcolta. (76-76)

A túlóra ellenben nem Várszegiről, hanem a zalaegerszegiek kiválóságáról, Simó Bencéről szólt, aki az extra időben tíz pontot szerezve egymaga túldobta fiainkat, és az övéi felé billentette a mérleg nyelvét. Darko Ivanovic és Andjelko Mandics legénysége tehát nemes küzdelemben sajnos végül alulmaradt, ezzel mérlegük 6-2-re módosult. Növendékünk, Hegedüs Brúnó egyéni teljesítményére azért a vereség ellenére is fel kell hívjuk a figyelmet: centerünk 25 pontig és 14 lepattanóig jutott – hatékonyságáról 41-es VAL-mutató árulkodik.

Zalakerámia ZTE KK U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20 91-85 – hosszabbítás után.
(21-22, 11-17, 23-19, 21-18, 15-9)

DEAC KA: Ságodi 15/3, Kiss 8, Neuwirth 12/9, Hegedüs 25, Czermann 2.
Csere: Várszegi 15/9, Hibján 7, Magyari 1, Varga S., Fekete, Tóth L., Bankó.
Vezetőedző: Darko Ivanovic
Másodedző: Andjelko Mandics