U20: Győzelem és második hely

Utolsó alapszakaszbeli mérkőzését is megnyerte, így a második helyen jutott az országos döntőbe a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata. Jesper Gustavsson és Léránt Gábor tanítványai négypontos sikert arattak a PVSK-Veolia ellenében.

A nyolcas döntőbe jutást már hetekkel ezelőtt kiharcolták akadémiánk rangidősei, azonban Csikai Andrásék egy pillanatra sem dőlhettek hátra, hiszen második pozíciójuk még korántsem volt végleges. Ennek bebiztosításához a hajdúságiaknak mindenképpen győzniük kellett a Pécs gárdája ellen, egy esetleges vereség akár két helyezésnyi csúszást is eredményezhetett volna számukra.

Ugyan a vendégek biztosan kihagyják a play-off küzdelmeit, egyáltalán nem feltartott kezekkel érkeztek a cívisvárosba. A kosarakban gazdag első negyed során végig fej-fej mellett haladtak a felek, a tempót a játékrész végéig a DEAC diktálta. A hetedik percben Pollák Balázs közelije után az addigi legnagyobb különbséggel, 25-19-re vezettek a hazaiak, de a pécsiek egy 10-3-as hajrával a szünetre fordítani tudtak. (28-29)

A mecsekaljai Tóth Máté triplájával folytatódott az ütközet, erre egy 12-0-al feleltek a felbőszült debreceniek. Kalassai Martin ott folytatta a hárompontosok gyártását, ahol a kaposvári U18-as bajnoki során abbahagyta, vezetésével pedig gyorsan visszavették az előnyt a fehér-feketék. (44-35) A félidő végéhez közelítve már kétszámjegyű is volt a differencia a mieink javára, (51-41) a PVSK azonban újfent megnyomta a negyed végét, így 55-52-es állásnál érkezett el a félidő.

A térfélcserét követően is a vendégek kezdtek aktívabban, először Ralf Martinez zsákolása, (57-58) majd Villányi Benedek duplája után mutatott egy-egy röpke pillanatra pécsi fórt az eredményjelző. (64-65) Ifjoncaink a kisebb hullámvölgyek ellenére is lankadatlan lelkesedéssel ostromolták ellenlábasuk gyűrűjét, ami a periódus végére megtérült, Balázsi Somáék 72-69-ről várhatták a záró etapot.

A Gustavsson-legények a negyedik negyedben igyekeztek dűlőre vinni a vitás kérdéseket, erről árulkodott 9-2-es rajtjuk. (81-71) Ságodi Róbert a végjáték kulcsmomentumaiban kiváló döntéseket hozott, klubunk szekere pedig végül, ha néhol döcögve is, de sikeresen célba ért. A 90-86-os diadal során öt játékosunk is eljutott legalább tíz szerzett pontig, így nem túlzás azt állítani, hogy az alapszakasz ezüstérmét csapatként gyűjtötték be fiataljaink. Reméljük, hogy ez hamarosan arannyá változik.

DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – PVSK-Veolia U20 90-86 (28-29, 27-23, 17-17, 18-17)

DEAC KA: Pollák 21, Kalassai 22/12, Balázsi 4, Csikai 11/9, Fábián 13/3.
Csere: Sólyom 2, Kiss -, Kurucz, Batbaatar.
Vezetőedző: Jesper Gustavsson
Másodedző: Léránt Gábor

Jesper Gustavsson: – A felkészülés során elsősorban a pécsiek magasembereivel és a lepattanózással foglalkoztunk, ezzel szemben a hátvédjeik remekül játszottak, és majdnem megleptek bennünket. A második félidőben megoldást találtunk erre a problémára, rendberaktuk a védekezésünket, és kiküzdöttük a sikert.