U20: Későn kapcsoltunk, kikaptunk az Atomvárosban

Három pontos, 76-73-as vereséget szenvedett a DEAC Kosárlabda U20-as csapata Pakson a korosztályos élvonal tizenegyedik fordulójában. Horváth Imre együttese a találkozó utolsó negyedében látott neki korábban felhalmozott hátránya eltüntetésének, azonban a fordításhoz így már nem maradt elég idő.

A Paks otthonában is remekül kezdett a három mérkőzés óta veretlen DEAC, különösen Promise Udemezue volt elemében, aki egymaga termelte meg csapata első nyolc pontját. A házigazdák egyáltalán nem hagyták magukat leszakítani, sőt, Pajor Dávidék a nyitó játékrész derekán egy jelzésértékű 9-0-s futással elléptek a mieinktől. (16-9) Tóth László és Kurucz Ádám révén a negyed végére közelebb zárkózott ellenfeléhez a cívisvárosi alakulat, de a vezetés továbbra is a tolnaiak kezében maradt. (19-17)

A rövid pihenőt követően sebességet váltott az ASE, 25-17-es állásnál Horváth Imrének időt is kellett kérnie. A cívisvárosiak Gadus Bogdán és Czermann Patrik találataival igyekeztek kapaszkodni, de csak átmenetileg tudtak közelebb férkőzni riválisukhoz. A félidő utolsó perceiben ugyanis kétszámjegyűre hízott a differencia, Pintér Áron triplája 38-27-re alakította az eredményt a nagyszünetre.

A fordulás után állandósult a különbség, az Atomerőmű főként Géringer Gergő és Pajor Dávid remek teljesítményének köszönhetően tartani tudta megszerzett előnyét. A harmadik etap hajrájában aztán valamelyest megindult a DEAC szekere, Kurucz Ádámék egy 8-1-es periódust produkálva újfent látótávolságon belülre kerültek a záró felvonás előtt. (52-46)

A végjáték óriási csatát hozott, akadémistáink elkapták a fonalat, és a harmincharmadik minutumra egylabdányira csökkentették hátrányukat. (61-58) A paksiak ekkor Csizmadia Attila zsákolásaiból merítettek erőt, kilábaltak a hullámvölgyből, és hamarosan visszaépítették tízpontos fórjukat. (68-58) Az izgalmak itt még korántsem értek véget, hiszen a debreceni fiatalok összeszorított fogakkal, hatalmasat küzdve sokadszor is felálltak a padlóról, két perccel a lefújás előtt ismét nyílttá vált az összecsapás végkimenetele. (68-67) A piros-kékek oldalán Pajor nagyot alakított a kulcspillanatokban, de a Horváth-legényeknek még így is lett volna lehetősége kiharcolni a túlórát – a dupla-dupláig jutó Udemezue (23 pont, 12 lepattanó) egyenlítési kísérlete viszont ezúttal sajnos nem ért célt.

Atomerőmű SE U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20 76-73 (19-17, 19-10, 14-19, 24-27)

DEAC: Kurucz 14, Gadus 15/6, Fülep 1, Udemezue 23/6, Czermann 14.
Csere: Tóth 4, Madar Krisztián 2, Czipka, Debreczeni, Varga, Hegedüs.
Vezetőedző: Horváth Imre
Másodedző: Léránt Gábor