U20: Két extrával volt jobb az Alba

Tizennyolc pontos, 98-80-as vereséget szenvedett a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata az Alba Fehérvár otthonában. Horváth Imre tanítványainak sorsát az ihletett napot kifogó, összesen hatvannyolc egységet termelő Balsay Ádám-Kass Balázs pecsételte meg.

Aki ismeri a magyar kosárlabdázás utánpótlásának viszonyait, az minden bizonnyal tisztában van azzal is, hogy az Alba Fehérvár fiataljai között egészen elképesztő tehetségek rejlenek. Arra azonban talán nem is lehet előre felkészülni, ami szerda délután fogadta a mieinket az Alba Regia Sportcsarnokban. A székesfehérváriak két játékosa, Balsay Ádám és Kass Balázs ugyanis megállíthatatlannak bizonyult a DEAC ellen, már az első negyedben – egy dupla kivételével –  minden Alba-pont az ő nevükhöz fűződött. A védekezésbeli bizonytalanságok ellenére akadémistáink állták a sarat, a tizedik percben 21-20-nál még vezettek is Tóth Lászlóék. Ezzel együtt sem a debreceniek mehettek előnyösebb helyzetből pihenni, miután a nyitó felvonás utolsó négy egységét a kék-fehérek szerezték. (25-21).

A folytatásban a hazaiak oldalán Horváth Zoltán is bekapcsolódott a partiba, amivel el is léptek Góbi Henrik tanítványai. (30-21) A cívisvárosiak főként Promise Udemezue révén igyekeztek kapaszkodni, de a Kass-Balsay duó 30-26-ról egy 11-0-s rohamot vezényelt, így tovább nőtt a szakadék a felek között. (41-26) A kétszámjegyű különbség a nagyszünetre is megmaradt, 51-40-nél fordultak a csapatok.

A térfélcserét követően úgy tűnt, hogy az öltözőben rendezni tudták soraikat a fehér-feketék, Jankó Csaba és Udemezue remek pillanatainak köszönhetően a harmadik etap közepére egylabdányira csökkent a differencia. (56-53) Sajnos ez az állapot nem tartott sokáig, a Székesfehérvár a játékrész végére visszaállította a tíz pont feletti fórt. (75-61)

A zárónegyed elején újfent fokozatot váltottak a vendéglátók: Balsay Ádámék egy 8-2-s futással gyakorlatilag eldöntötték az ütközet sorsát. (83-63) A DEAC becsületére legyen mondva, hogy fiaink a végsőkig próbálkoztak faragni a deficiten, de ezúttal fejet kellett hajtaniuk az Alba, és leginkább a Balsay Ádám (38 pont, 6 lepattanó 41 VAL) – Kass Balázs (30 pont, 6 lepattanó, 5 assziszt, 9 kiharcolt fault) páros impozáns performansza előtt.

Alba Fehérvár U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20 98-80 (25-21, 26-19, 24-21, 23-19)
DEAC KA:
Jankó 13/3, Gadus 11, Udemezue 17/9, Varga 5/3, Czermann 13.
Csere: Magyari -, Debreczeni 7/3, Czipka 9/3, Tóth L. 3, Madar Kristóf 2.
Vezetőedző: Horváth Imre
Másodedző: Léránt Gábor