U20: Nagy siker “kicsikkel”

Kilenc pontos, 81-72-es győzelemmel zárta a 2020-as évet a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata a KTE-Duna Aszfalt otthonában. Jesper Gustavsson és Léránt Gábor tanítványai a második negyedben jelentős előnyre tettek szert, azonban a balul sikerült harmadik etap miatt mégis izgulniuk kellett a végjáték során.

Meglehetősen szokatlan összeállításban, klasszikus center nélkül vágott neki a Kecskemét elleni találkozónak akadémiánk gárdája. Az egyébként sem bő, nyolc fős keretet kizárólag hátvédek és bedobók alkották, így a Messzi István Sportcsarnok parkettáján állhatott össze először, és valószínüleg utoljára a Ságodi-Kiss-Sólyom-Asszú-Neuwirth kezdőötös.

Az alacsony szerkezet látszólag a hazaiakat is meglepetésként érte, az első két kecskeméti kosárra egy 13-3-mal feleltek a gyorslábú debreceniek, villámgyorsan saját kezükbe véve az irányítást. (7-13) Nemes Ákos triplájával a nyitónegyed hajrájában már kilenc egység is volt a fehér-feketék előnye, ebből az első szünetre hat maradt meg. (17-23)

A második felvonás főszereplőjévé Neuwirth Bence lépett elő: tehetséges játékosunk zsinórban tizenegy pontot tett be a közösbe, kitűnő szériájának végére tekintélyes különbség alakult ki a felek között. (22-36) Arról, hogy a félidőre a húszat is elérje a differencia, Kiss Kolos gondoskodott egy középtávolival, 46-26-os cívisvárosi fórral fordultak a csapatok.

Nem tudni, mi hangzott el a hazai öltözőben a nagyszünetben, de annyi bizonyos, hogy egy sokkal vérszomjasabb KTE jött ki a folytatásra. Ennek ékes bizonyítékaként a harmadik etapot egy 9-0-s futással indították Ivkovic Milánék. (35-46) Ságodi Róbert közelije és büntetője annyira kellett a hajdúsági ifjaknak, akár egy falat kenyér, azonban ez csak még jobban felpaprikázta a lila-fehéreket, akik egy újabb 11-0-val kishíján utolérték a debreceni együttest. (46-49)

A döntés tehát a végére maradt, annál is inkább, mert a 33. percben 59-59-nél ismét döntetlent mutatott az eredményjelző. Szerencsére a végjátékra is maradt egy aduász a mieink paklijában: ezúttal Ságodi vette hátára övéit, és szerzett egymás után nyolc pontot, aminek köszönhetően úfjent el tudott lépni a DEAC. (66-73) Innen már nem hibáztak a cívisek, akik végül a vártnál nehezebben, de megszerezték tizenegyedik sikerüket is a bajnokságban.

KTE-Duna Aszfalt U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20 72- 81 (17-23, 9-23, 27-11, 19-24)

DEAC KA U20: Ságodi 19/3, Kiss 7, Sólyom 6, Asszú 14, Neuwirth 20/3.
Csere: Nemes 10/6, Batbataar 5/3, Madar Krisztián.
Vezetőedző: Jesper Gustavsson
Másodedző: Léránt Gábor