U20: Nem kérdés, ismét győzni kell

Darko Ivanovic és Andjelko Mandics tanítványai az MVM-OSE Lions gárdáját fogadják szombat délután 15 órakor az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Ellentétes mérlegű együttesek csapnak össze egymással szombaton Debrecenben; a hat forduló után öt győzelmet és egy vereséget számláló hajdúsági U20-asok a fordított, 1-5-ös mutatóval rendelkező oroszlányi ifjakat látják vendégül a bajnokság hetedik körében. A felek idei formáját tekintve a találkozó „országos egyesnek” tűnik, ugyanis az OSE – a sereghajtó Nyíregyháza elleni diadalt leszámítva – minden riválisától nagyarányú zakót kapott, a piros-feketék öt vesztes mérkőzésük során átlagban negyven pontos különbséggel maradtak alul. Ezzel szemben a mieink eddig zömében magabiztosan lépkedik át az eléjük kerülő akadályokat, amit a tabellán elfoglalt előkelő, harmadik pozíciójuk is igazol.

Leírni azért persze hiba lenne Kertész Zsolt legénységét, mely adott esetben akár komolyan meg is nehezítheti akadémistáink dolgát. Ehhez a vendégoldalon főként a Polónyi Ákos-Varga Gergő-Czermann Máté triótól lenne szükség extra teljesítményekre, valamint az is kétségkívül sokat lendíthet esélyeiken, ha a felnőtt NBI/A csoportos teendői miatt az U20-asok között mindössze két alkalommal pályára lépő kulcsemberük, Szabadfi Márk is szerelést ölt.

Az ütközetet Bács Csaba és Rácz Bence vezeti majd, YouTube-csatornánkon pedig természetesen élő közvetítéssel jelentkezünk.