U20: Oroszlányban tört meg a vendégátok

Negyedik idegenbeli mérkőzésén már nem hibázott a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata: Horváth Imre tanítványai a második félidőben fordították a maguk javára az MVM-OSE Lions elleni találkozót.

Az U20-as élvonal kilencedik fordulójában Oroszlányba látogatott a DEAC Kosárlabda Akadémia együttese. Horváth Imre fiai az előző körben magabiztosan verték a Zalaegerszeg együttesét, azonban saját pályájuktól távol ideáig még nem sikerült győzniük. Ezen a mutatón igyekeztek változtatni a fehér-feketék szombat délután.

Jól is kezdtek a mieink, Czermann Patrik duplái után Balázsi Soma két triplát is behintett, négy perc után 12-5-re vezetett a DEAC. A hazaiak több ígéretes kísérletet is tettek a felzárkózásra, de Gadus Bogdán kosarai átsegítették a hajdúságiakat a kritikus pillanatokon, így 22-18-as debreceni vezetéssel ért véget az első negyed.

A folytatásban is a fehér-feketék domináltak, Kiss Kolos hárompontosa után a tizenharmadik minutumban már nyolc egység volt a cívisvárosiak előnye. (26-34) Ekkor Szabadfi Márk vette hátára a piros-feketéket, kinek vezényletével mindössze három perc leforgása alatt fordított az OSE. (38-36) Szerencsére ismét akadt egy előlépő ifistánk, a remekül beszálló Turán Simon révén a DEAC vonulhatott kedvezőbb helyzetből pihenni. (38-42)

A térfélcserét követően aztán fokozatot váltottak a Horváth-legények, és egy 12-2-es futással állva hagyták ellenfelüket. (42-54) A „Bányász” oldalán brillírozó Szabadfi nem igazán talált társra a pontgyártás tekintetében, míg akadémistáink közül többen is aktívan hozzájárultak a fór növekedéséhez, mely a harmadik etap befejeztével már tizennégy pontosra rúgott. (48-62)

A záró felvonás során végleg eldőlt minden kérdés, Kiss Kolos és Tóth Gergő kosaraival módszeresen eltávolodott riválisától a debreceni alakulat. Mellettük Balázsi is mindvégig kiegyensúlyozottan teljesített, kegyelemdöfés gyanánt pedig Czermann Patrik egészítette ki addig is pofás lőlapját egy távoli bombával. (62-81) Végül tehát magabiztos DEAC-diadal született; U20-asaink öt győzelemmel és négy vereséggel a tabella hetedik helyén állnak.

MVM-OSE Lions U20 – DEAC Kosárlabda Akadémia U20 69-88 (18-22, 20-20, 10-20, 21-26)
DEAC KA: Szívós -, Kiss 21/6, Madar Kristóf 5/3, Balázsi 17/9, Czermann 16/3.
Csere: Tóth 12, Gadus 8/6, Jankó 2, Varga 2, Turán 5, Tóth -.
Vezetőedző: Horváth Imre