U21: Várszegi-dobóiskola, kiütéses győzelem
Az elképesztő hatékonysággal tüzelő Várszegi Ádám vezényletével 115-69-es sikert aratott akadémiánk U21-es különítménye az Alba Fehérvár felett szombat délután.
Habár az együttesek között jelentős szakadék tátongott a tabellán, a vendégek korántsem feltartott kezekkel érkeztek a Hajdúságba – mi több, három perc elteltével egy ponttal vezettek. (8-9) Az álmoskás rajtot követően azonban beindult a DEAC-henger: a mieink immáron favorithoz méltó játékkal egy 11-0-s futást produkáltak, amivel leszakították riválisukat. A fehér-feketék a szünetig tovább hízlalták előnyüket, hazai szempontból plusz tizennégynél érkezett el a pihenő. (31-17)
Az érdemi kérdések a második felvonás során rövid időn belül el is dőltek, amihez nagyban hozzájárult Várszegi Ádám eszeveszett dobóteljesítménye. Növendékünk egymás után süllyesztette el a triplákat, méghozzá makulátlan hatékonysággal: a félidőben ötből ötnél tartott. Eközben persze a többiek sem tétlenkedtek, Flasár Botond és Varga Sándor egy-egy támadás erejéig kölcsönvette Várszegi receptjét, Ságodi betörésekkel operált, amelyik labda pedig véletlen lecsorgott, azt vagy Flasár, vagy Czermann Patrik kettes formájában tuszkolta a gyűrűbe. (60-38)
Izgulni a folytatásban maximum Várszegi csodálatos sorozatáért kellett, mely a hatodik és a hetedik kísérletet is túlélte, a nyolcadik bomba ellenben már megkönyörült az ekkorra tetemes hátrányt felhalmozó fehérváriakon. Az ütközet legnagyobb üdvrivalgást kiváltó jelenetét mégis Czermann szolgáltatta, aki hatalmasat zsákolva ugrasztotta talpra a kispadot és a lelátón helyet foglalókat. A záró periódus hamisítatlan gálahangulatban telt. A találkozót harminckét egységgel befejező, tizenhárom mezőnykísérletéből tizenegyet (!) kosárra váltó Várszegi Ádám a rend kedvéért kijavította korábbi bántó hibáját, majd, megkoronázva performanszát a gyűrűbe is „belenézett”. A fölényes diadalból minden cívisvárosi játékos tevékeny részt vállalt, a tíz fős keretből nyolcan értek el legalább nyolc pontot. Az ipari termelést 115-nél szakította félbe a dudaszó – ez a második legmagasabb érték, amit a DEAC idén feltett a táblára a szombathelyi 120 mögött.
Beigazolódott tehát a papírforma, Kovács Imre alakulata könnyedén nyert s őrzi negyedik pozícióját a táblázaton.
DEAC Kosárlabda Akadémia U21 – Alba Fehérvár U21 115-69 (31-17, 29-21, 30-14, 25-17)
DEAC KA: Varga S. 21/9, Ságodi 8/3, Várszegi 32/24, Flasár 16/6, Czermann 8.
Csere: Balázsi Á. 9, Szűcs N. 9/3, Gábor-Győri 8, Hegedüs -, Huszka 4.
Vezetőedző: Kovács Imre
Másodedző: Jávor Barna
Kovács Imre: Jól reagáltunk a múlt heti vereségre és ezúttal nem hagytunk esélyt ellenfelünknek. Úgy gondolom, a játék minden elemében jobbak voltunk, ráadásul extra dobóformát fogtunk ki. Mindenki megérdemli a dicséretet, de külön gratulálok Várszegi Ádámnak a kivételes teljesítményéhez.