Debrecenben tartották a serdülő bajnokság selejtezőjét

Három ellenféllel küzdött meg a hétvégén a DEAC együttese az Országos Serdülő

Meggyőző fölénnyel nyertek a lányok

A MEFOB bajnokság 5. fordulójának az első negyedében a három pontosoké volt

Feltörekvő tehetségeink II. – Jankó Csaba

Sorozatunk második epizódjában U16-os csapatunk kiválóságát, Jankó Csabát mutatjuk be. A fiatal

Hasznos továbbképzésen vagyunk túl

Továbbképzést tartott vasárnap a DEAC Kosárlabda Akadémia az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban,

Áttörést várható az idei évtől

Berényi Sándor, a DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója értékelte a 2020-as esztendőt.

Lezajlott a Kenguru Kupa harmadik fordulója

A harmadik körét játszották le hétvégén a Kenguru Kupa gyermektornának az Oláh

Videó – DEAC Mikulás 2020

Bár kicsit késve, de idén is ellátogatott a Mikulás a legkisebb kosarasokhoz.

Egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a fordulót

Az Észak-Keleti Régió regionális leány serdülő bajnokságának alapszakaszának második fordulójában szerepelt a

A Kék Cápák felfaltak bennünket

Nyíregyházán vívott mérkőzést a Fiú Regionális Bajnokságban a DEAC U18/B együttese. A

A sok hiba vereséghez vezetett

Tizenhat pontnyi különbséggel maradt alul a DEAC a női egyetemi bajnokságban. Nagy

Bemutatkozik: Promise Udemezue

Egy újabb tehetséges fiatal játékossal gazdagodott a DEAC férfi U23-as kosárlabdacsapatának kerete

A sok hiányzónk is közrejátszott a vereségben

Az Egyetemi Bajnokság Kelet csoportjában játszott idegenben a DEAC női alakulata. Kászoni