Jól kezdett a DEAC az egyetemi bajnokságban

Megkezdődtek a női MEFOB küzdelmei a DEAC együttese számára a héten, a

Tornagyőzelemmel debütált a DSI „B”

Sikeres rajtot produkáltak serdülőink. A hétvégén Miskolcon lépett pályára a DSI „B”

Mégsem utazik Kecskemétre az U20

Mivel a DEAC férfi kosárlabdacsapatának utazó keretében hárman is koronavírus-járványra utaló tüneteket

U20: Irány Kecskemét!

Öt napon belül másodszor is összecsap a Kecskemét együttesével a DEAC Kosárlabda

Szép bemutatkozás a Macskáktól

Két okból is nagy várakozás előzte meg a nyíregyházi U12-es fordulót. A

Jó úton járnak a lányok

A Nemzeti Leány Kadett Bajnokság második selejtezőkörében játszott két mérkőzést a hétvégén

Jól hajrázott a DEAC

A Kecskemét ellen szállt csatába vasárnap délután a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as

A hiányzók nélkül nem ment

Tartalékos összeállításban utazott Sopronba a DEAC Kosárlabda Akadémia U16-os csapata a Nemzeti

U18: A győzelem reményében a Kecskemét ellen

Az U18-as férfi csapatunk vasárnap játszik bajnoki találkozót. Meggyőző fölénnyel verte az

Erődemonstrációt tartott U20-as csapatunk

Rendkívül látványos és közönségszórakoztató játékkal, 92-64 arányban győzött a DEAC Kosárlabda Akadémia

Nem vallottak szégyent a fiúk

Az Országos Kadett Bajnokság alsóházában kezdte meg szereplését a DEAC Kosárlabda Akadémia

U20: A Kecskemét következik

Szombat délután ismét hazai környezetben lép pályára a DEAC U20-as együttese a