U18: Értékes skalpot szereztünk a nyitányon

Három pontos, 76-73-as győzelmet aratott a DEAC Kosárlabda U18-as csapata a Budapesti

Kádár Tamás: – A játékosok fejlődése az elsődleges cél

Rendkívül sűrű hét áll U18-as csapatunk előtt: Kádár Tamás fiai tíz napon

EYBL-tornára utaznak az U18-asok (videóval)

Kádár Tamás legénysége a felkészülés végső fázisába érkezett. Főpróbaként fiataljaink csütörtöktől szombatig

Június hónap játékosa: Kovács Ákos

Akadémiánk vezetősége az idény utolsó hónapjában is megválasztotta az adott időszak legjobban

Iskolájukban köszöntötték az ezüstérmeseket

Eredményes versenysportoló tanulóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnázium

“Harcolni kell az utolsó másodpercig”

A bajnoki ezüstérmes U18-asok edzője, Kádár Tamás úgy véli, mindenben tudnak még

Ezüstérmet szereztek a DEAC juniorjai

A Fiú Országos Junior Bajnokság döntőjében csapott össze egymással a DEAC Kosárlabda

Még egy utolsó nagy dobás kell

A kecskemétiek után az elődöntőben a nyolcas finálé házigazdáját, a Zsíros Akadémiát

Döntőt játszhat a DEAC vasárnap!

Nem kisebb tétje volt a DEAC Kosárlabda Akadémia-Zsíros Akadémia Kőbánya U18-as mérkőzésnek,

A cél, hogy az aranyért játsszanak

Szerdai győzelmével bejutott az Országos Fiú Junior Bajnokság elődöntőjébe, azaz biztosan éremért

Elődöntőben a juniorok!

Hétpontos győzelmet aratott a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as csapata a Nemzeti Fiú

Nem lehet hibázni holnap

Az előzetes erőviszonyoknak megfelelően bejutott a juniorok nyolcas döntőjébe a DEAC együttese,