Esélyesként lép pályára a DEAC U18

Nincs megállás a Férfi Junior Bajnokságban az ünnepen sem, vasárnap 14 órától

A DEAC ripityára törte a Zalakerámiát

Simán verte a ZTE együttesét a száz pont fölött termelő egyetemi gárda.

Csapatként lehetnek sikeresek a ZTE ellen

A DEAC U18-as gárdája csütörtökön délután a zalaiakat látja vendégül a bajnokságban.

Jól hajrázott a DEAC

A Kecskemét ellen szállt csatába vasárnap délután a DEAC Kosárlabda Akadémia U18-as

U18: A győzelem reményében a Kecskemét ellen

Az U18-as férfi csapatunk vasárnap játszik bajnoki találkozót. Meggyőző fölénnyel verte az

A Hónap Játékosa tudja, még fejlődnie kell

Kalassai Martin már a felnőtt csapat bővebb keretéhez tartozik. Mint azt hírül

Élvezték a játékot – negyven ponttal nyertek

A DEAC U18-as férfi alakulata vasárnap Fehérváron kezdte meg a szereplését a

Szoros vereséget szenvedtünk

A DEAC U18-as férfi gárdája a MAFC csapatával játszott szombaton délután. A

Magabiztos győzelem az első mérkőzésen

Kádár Tamás alakulata húsz ponttal verte a Zsíros Akadémiát. Az első találkozójára

Az utolsó felmérő a bajnokság előtt

Kádár Tamás U18-as gárdája három csapatos felkészülési tornán vesz részt. Három csapatos

A debreceni gépezet volt az olajozottabb

A második etapban léptek el fiataljaink. Edzőmérkőzést vívott egymással pénteken a DEAC

Házon belül hangoltak csapataink

Kiütközött az idősebbek rutinja. Péntek este edzőmérkőzést vívott egymással a DEAC Kosárlabda